Negyven perccel az esküvője előtt kapott allergiás rohamot egy budapesti menyasszony
Végül a "kórházba szöktették".
Végül a "kórházba szöktették".
A 8 éves Milán már most tudja, hogy mentőorvos akar lenni, ennek megfelelő tortát kapott születésnapjára.
Hasznos volt a Margitszigetre látogatóknak, hogy a sziget elején a mentősök és a TEK-esek fokozott számban voltak jelen a Hableány mentési munkálatai miatt.
Bőrig áztak a csöppségek, a mentők teát főztek nekik.
Budapestről Hajóson át Bajára, majd vissza a fővárostól délre eső Szigetcsépre - ezt az utat tette meg egy műtétről az idősek otthonába szállítandó beteg. A szállítást végző cég szerint már nekik is rossz címet mondtak.
Elegendő egyetlen gombnyomás az okostelefonunkon, és máris érkezik a segítség – Budapesten bemutatkozott az ÉletMentő alkalmazás.
A 17 éves fiatal kedden kora este esett össze a Nyugati téri aluljáróban, néhány perc sétára a központi mentőállomástól.
Ezzel a felvezetésel posztolt Országos Mentőszolgálat egy valóban döbbenetes légi felvételt a Facebookon: az M5-ösön történt baleset után igazán mindent megtettek az autósok, hogy a mentők tehessék a dolgukat.
Defibrillátorokat, lélegeztetőgépeket, infúziós pumpákat kaptak.
Az orvosi ügyelet ellátásáról van szó.
Olyan jól sikerült, hogy még a mentőszolgálat is gratulált hozzá.
Egy légzési panaszoktól szenvedő túlsúlyos beteg leszállítása körül keletkezhettek volna gondok a lépcsőházi növények miatt.
A mentők senkit nem találtak a helyszínen, de abban a pillanatban az utcában egy szívbeteg nő is rosszul lett.
A rabszállítóból vették észre, hogy bajban vannak a mentőszolgálat munkatársai.
A mozogni képtelen idős férfihoz először a mentőket hívták, majd a krízisközpontot, de csak órák múlva kaptak segítséget.
Mégpedig az Országos Mentőszolgálat kedvéért.
Győrfi szerint a mentésirányító és a mentésvezető hibázott, mindkettőjüket felmentették a munkavégzés alól.
A mentők végül stabil állapotban szállították kórházba.